Az idén június 19-én a Szentatya megnyitotta a papság évét. Ennek kapcsán nemcsak a papoknak kell a „Jó Pásztor” felé fordulni, hanem a híveknek is érdemes komolyan elgondolkodni azon, miért nincs több pap, és miért ilyenek. Mit kellene tenni azért, hogy ne legyenek olyan túlterheltek a papok, mint manapság.
Ajándék, kincs a papi hivatás! Az Úr ébreszti a szívben a vágyat, hogy hívására –„jöjj, kövess engem!”– igent mondjunk. A papság évében sokat hallunk a papi hivatás szépségéről, értékéről, de most néhány szempontot felsorolva lássuk a veszélyeket, a buktatókat! Ezekre a szemináriumban nem lehet teljesen felkészülni. A fiatal pap felszentelése után egyedül az Úrra számíthat, de Vele jó együtt lenni. A gondokon, veszélyeken Ő tud átsegíteni.
Fiatalabb és idősebb korban is előfordul a papi életben a mellőzések miatti sértődöttség. Gyakran adódnak nehéz helyzetek, nem mindig sikerül a különböző személyekkel való együtt munkálkodás. Hiúság fűtötte érzelem miatt a papnál is előfordul, hogy nem tudja feldolgozni kudarcait, úgy érzi, őt nem értik meg. Ha ebből nem tud kitörni, nincs lehetősége változtatni a helyzetén, fásult vegetálás lesz az élete, vagy törés következhet be.
Az anyagiasság szelleme régen is, de ma is megkísértheti a papot. Ha a gyűjtés szelleme motiválja, és így bánik a híveivel, bizony élőbb-utóbb „a pap zsákját” emlegetik, és ez árnyékot vet munkájára. Soha senkinek nem lenne szabad elfelejtenie, hogy az Úrban kell gazdagodni, és olyan kincset gyűjteni, amit nem vehet el senki. Megélni, hogy nagyobb boldogság adni, mint kapni.
A megfáradás, az eredménytelennek érzett munka, a személyes gondok vagy egyéb hatás kiválthatja a menekülést az alkoholba, és ettől a szenvedélytől nem könnyű szabadulni. Ez a hajlam sokszor már a nevelés során kialakul, de a papi életben tudni kell uralkodni a szenvedélyeken!
A társtalanság, a meg nem értés érzése gyakran azt eredményezi, hogy a pap túl közel engedi magához a női nemet, és oktalan módon belebonyolódik egy kapcsolatba. A katolikus pap a szenteléssel le van foglalva Istennek és az Egyháznak. Ha földi értelemben társtalan is, még egyedül élve sem magányos, hiszen az Úr betölti életét. Érte indul, Vele él, és Hozzá tér haza.
Nagy veszélye a papi életnek az, ha elhatalmasodik a tevékenység, és e munka kiszorítja az imádságot, az elmélkedést, szemlélődést. Ha a pap nem imádkozik eleget, gyorsan kiég, „lemerül”. Belső életére, lelkére minden papnak minden nap nagyon kell ügyelnie, és erősíteni, ápolni kell hitét, hivatását, hogy a holnapi, talán még nehezebb terhet is bírja hordozni.
A pap számára olyan fontos az ima, a szentségekkel való töltekezés, mint a testnek a levegő!
Előfordul, hogy a pap nem tudja feldolgozni a konfliktusokat, sokszor kap „övön aluli” ütést. Hiába hirdeti Jézus örömhírét, sokszor még rokonai is elutasítják. A kereszt alatt tud a pap is megnyugodni, ha sorsában megsejti a krisztusi sorsot. Ez ad erőt tovább menni. Vannak uralkodó típusú papok, akik dorgálnak, nem megértők, amikor látják mások gyengeségeit. Viszont a pap számára is nehézséget okoz, amikor vele éreztetik, hogy miért jött ide.
A megszentelődés útját kell járni, ehhez erőt az Úr ad. Őt kell szolgálni a hívekben, Őt adni mindenkinek. Csak így lehet csonkig égni.
Orosz Lőrinc, ny. plébános