Sok emléket őrzök édesanyámról. Apámat nem ismerhettem meg, nincs személyes emlékem róla. Most, a család éve kapcsán, nekem anyám mosolya jutott eszembe. Mosolya most is előttem van. Pedig 49 évig özvegyen élt. Nem is tudom, hogy bírta, három gyerekkel az ötvenes években, szegénységben…
A mosoly az érzelem kifejezése, amely az arcon jelenik meg. A szem tükrözi az örömet, amely a lelket átjárja. A szájon is meglátszik, hiszen telítődik a szív a lélek. A mosoly belülről fakad, és fényt ad az arcnak.
A mosoly nem állandó, de baj, ha nincs, mert a pókerarcú ember nehezen ismerhető ki. Az is baj, ha valaki csak mosolyogni tud, de nincs mögötte komoly érzelem, és leplez valamit. Nem őszinte.
Az öregek is örülnek a bájos gyermeki mosolynak, hiszen tiszta és egészséges életöröm van mögötte. Jóság, őszinteség, gondtalanság csillog a gyermek szemében.
A mosoly a kapcsolatteremtés, a nyíltság, az öröm kifejezése. Még a menyasszonyi mosolyban is van valami titok, mögötte ott a rejtély: vajon hogy fog sikerülni a házasság.
A felszabadult, boldog, őszinte mosolyt mindenki jó szívvel fogadja. Derűt és jó hangulatot teremt.
Fájdalmas és zavaró azonban a gúnyos mosoly, amely azt érezteti, velünk: mit keresünk itt. A tudálékos emberek fölényes mosolya nehezen indít kapcsolatteremtésre. Bántó, ha valaki csak kényszeredetten mosolyog, mondhatni: hivatalból. Az is érzéketlenségre vall, ha valaki mosolyog más baján, és csak azt várja, hogy rámosolyogjon a szerencse.
Az édesanya mosolya akkor igazi, amikor gyermekét a karjába veszi, kommunikál vele, örül neki: jó hogy vagy! A gyermek már csecsemőként visszamosolyog rá. Mosolya életörömöt fejez ki: jól érzi magát a bőrében.
Olyat is tapasztalunk, hogy megfagy a mosoly valakinek az arcán, amikor a hírek hirtelen váltanak, drámaira fordulnak. Mégis, olykor még a halott arcán is mosoly látható. Nemcsak a szentek életéről lehet ilyet olvasni, de ma is hallani a gyászolóktól, hogy kedves halottuk arca olyan volt, mintha mosolyogna. Bizonyára az elébe jövők öröme, az Úr látóinak közelsége hagy mosolyt az arcon.
Az én édesanyám mosolya igazi volt és őszinte, mélyről jövő. Tartalmas életének gyümölcse és jósága nyilvánult meg arcán. Amikor gimnazista voltam, és vasárnap reggel a 8-as misére készültem, ünneplőbe öltöztem, kikísért az utcára, nézett utánam, és mosolygott. Elköszöntem és visszanéztem. Akkor különösebben nem tűnt fel, de máig kísér, és érzem, mosolya útravaló. Idővel hol tisztábban, hol halványulva, így áll előttem. Szeretek visszanézni oda, ahol akkor állt, mert őt látom ott. Őt, aki most áll és vár az ég kapujában. Igen, ezt a tiszta becsületes, őszinte mosolyt őrzöm és szeretem.
Orosz Lőrinc, ny. plébános