Debreceni Katolikus Figyelő – 2001.04.20.
Egy arc, amelytől nem tudunk, nem akarunk szabadulni. Egy arc amely megigézi a szenvedő, erőtlen embert, vonz, húz és emel bennünket. Egy arc, amely tükör nekünk, ez az arc Jézus arca. Biztató, hívó tekintete mondja, jöjjetek nézzétek meg hol lakom. Jöjjetek hozzám felüdítelek titeket. Egy arc, amely szomorú, ha messze távolodunk tőle, ha az árulás, tagadás, vagy a bűn útján járunk. A legszelídebb arc, amely az emberre tekint, felemel és mondja, menj, de többet ne vétkezz. Egy arc, amely az öröm teljességét sugározza felénk.
A Jézusi arcot elrútította az emberi önzés, bűn, megátalkodottság. A bűn arcát is magára vette az aki bűnt nem ismert, hogy nekünk lehessen istengyermeki képünk.
Ismeretlen számomra ez az arc, vagy félek és menekülök Tőle, közömbösen elsiklik tekintetem ha szembe néz velem? Vannak karakterisztikus- jellemző- arcok és tekintetek amelyektől nem tud szabadulni az ember. Vannak emlékezetes mosolyok és örömteli könnyek, amelynek valóságát évek múlva is arcán érzi az ember, vagy szívében. Már pap voltam, amikor felidéződött bennem az édesanyám mosolya, amikor nem halványította el fájdalom és gond, olyan emlékezetes az Ő fajtájára jellemző mosollyal tudott dolgoknak és helyzeteknek, személyeknek örülni.
Az élet sokaknál azt mutatja, olyan mélyre, messzire távolodott ez az arc, hogy nem tudják felidézni. A győztes Jézus arcát hittel kell nézni és láthatjuk az Urat. Ezt az arcot a hit által a kegyelem által ismerhetem és szemlélhetem. Ennek az arcnak vonásai előttem és bennem maradnak, ha csendes szemlélődésre, elmélyedt imára nem sajnálom az időt.
Milyen is volt, vagy milyen is az evangéliumok alapján ez az arc? Határozott és méltatlankodó és nem haragvó vagy gyűlölködő tekintettel űzte ki a kufárokat a templomból. Ha nem is írnak az evangéliumok arról, hogy mosolygott Jézus, de bizonyára kedveskedő arccal fogadta a gyermekeket és a megtérő bűnösöket. Meggyötörten és véres arccal, de szelídsége ott is átizzott a kereszten amikor mondja a feléje forduló jobb latornak még ma, velem leszel a paradicsomban. Az Istenkereső emberek évszázadok óta imádkozzák a zsoltáros szavaival: „ Uram a te arcodat keresem „ /Zsolt. 27,8/ Húsvét óta hirdetjük örvendezve, hogy az irgalmas Atya Krisztusban ránk ragyogtatta az ő arcát.
Ezt az arcot, Jézusi arcot keresem, arcvonásait kutatom magamban és másban, és nem engedem, hogy az emlékezet mélyére,süllyedjen.Ennek az arcvonásnak jegyei kell, hogy bennem is bennünk is kialakuljanak, hogy majdan egykor, ha rám néz mondhassa, menj be Urad örömébe, akkor összecseng valami abból, ami most még nagyon is emberi, de bízunk abban, hogy ott és akkor már Krisztusi lesz véglegesen.
Orosz Lőrinc, ny. plébános