A világosság

A világosság témája átszövi az egész az Úr kezdetben.”Legyen világosság és lett kinyilatkoztatást. Szólt világosság.”/Ter.1,3/Látni fogják arcát az üdvözültek olvassuk a Jelenések könyvében. Isten teremti, küldi és hívja a világosságot. A zsoltáros szava: világosságom és üdvösségem az Úr. A fényesség az a ruházat, amelybe az Úr öltözik, de a Bölcsesség könyve mondja Isten a világosság. Zsoltáros: szavad világosság utamon. Világosság és élet szoros kapcsolatban van a Bibliában, azonos fogalmak.

Ígérte az Úr a világosságot” a nép mely sötétségben járt, nagy fényességet lát.” /Íz, Világosság 9,1/ Benne élet volt. És az élet volt az emberek világossága” /Jn, 1,4/ „Az igazi világosság, mely minden embert megvilágosít a világba jött.”/ /Jn, 1,9/ Jézus főként tettei és szavai révén nyilatkozik meg, mint a világ Világossága. Ezért kell ismernünk, befogadnunk és követnünk a Jézusi tanítást. „Én vagyok a világ Világossága. Aki engem követ nem jár sötétben, hanem övé lesz az élet Világossága.”/Jn, 8,12/ Az emberek azonban jobban szeretik a sötétséget, mint a világosságot. Jézus elfogásakor éjszaka volt, ez is jelzi kezet emelhettek rá. Fényben és ragyogva jelenik meg a feltámadt Krisztus Saulnak.

Szívünk megvilágosítója Krisztus. Erkölcsi síkon a világosság a jó a sötétség pedig a gonosz birodalma. Világosság fia, aki az igazságot cselekszi./Jn.3,21/ Kereszteléskor fény gyúl a lélekben, ezért adunk égő gyertyát a kézbe és felszólítjuk: ”Éljünk úgy, mint a világosság fiai”/Ef, 5,8/

Fontos, hogy az ember ne hagyja elsötétedni belső világosságát. Fel kell ölteni a világosság fegyverzetét. /Rom,13,12/ Sokakat becsaphat a Sátán, mert a világosság angyalának tetteti magát. A világosság gyümölcse azonban csupa jóság. A mennyei Jeruzsálemben a világosság maga a Bárány. A választottak látni fogják, hogy Szent Mihály arkangyal vezesse az elhunyt lelkeket a szent világosságba. Ragyogtasd rájuk az örök világosságot, ami élet, boldogság.

Orosz Lőrinc, ny. plébános