„Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige.” (Jn 1, 1)
Titok ez, misztérium, amelyre „az örök idők óta csend borult” (Rom 16, 25). De Isten még mielőtt szólna hozzánk, már az anyaméhben ismeri övéit. Misztérium az is, hogy a gonoszság erősödésekor hallgat. Nem felelt Jóbnak sem. Izaiás szerint ez a csend büntetés. Majd az idők teljességében Fia által szólt hozzánk. Szava terméketlenül nem tér vissza. „Van ideje a hallgatásnak és van ideje a beszédnek.” (Préd 3, 7) A csend jelenthet határozatlanságot, jelenthet helyeslést, zavartságot, félelmet. „Fékezd a nyelvedet, hogy elkerüld a hibákat” – mondja az Írás. (Péld 10, 19) Az Isten előtti hallgatásban a bűn okozta szégyen is benne van. Az alázatos csönd – Mária názáreti csendje – a nyugalomhoz való eljutást eredményezi, amelyet az Úr az egészen kicsinyeknek ígért meg. (Mt 11, 25) Amikor Jézus megszületett, csend és béke honolt a földön, ami azt jelzi, hogy elérkezett az imádás és dicséret ideje. Jézus Krisztus hallgatott a kereszten, ügyét az Istenre bízta. Létszükséglet mindenki számára, hogy a bibliai Máriával együtt mi is a jobbik részt válasszuk. Ehhez az szükséges, hogy meghalljuk üzenetét, a kopogtatását szívünk ajtaján. A csend forrás, amely azután vezet bennünket. A csend tanít és megnyugtat. A hallgatás értékesebb a beszédnél. Hallgatni a bölcsek között az érettség jele. A csend beszédes is, mert jelzi: nem vagy egyedül, közel az Úr. A csend nem üresség, nem pusztán várakozás, nem menekülés a munka elől, hanem befogadása az örök lét gazdagságának. A csendben megtisztul és letisztul az emberi lélek, szembesül a múlttal, magával és a jövővel. Felfedező utakra vezet, láttatja velünk, hogy mi a hitvány, és mi az értékes. Az egyiptomi remeték nem a munka elől menekültek a magányba, hanem megérezték az Úrral való együttlét súlyát, boldogságát. Szent Jeromos számára termékeny és áldott volt a betlehemi magány. Szent Szórád Andrást az Úr hívta a remeteségbe. Szent Gellértet hazánkba vezette az Úr és a bakonybéli magányát nemcsak emberek keresték. Szent Benedek barlangja vonzotta a keresőket és szomjazó testvéreket. Jézus számtalanszor visszavonult, otthagyta a népet, és egész éjszaka imádkozott. Neki is szüksége volt a természet csendjére, az Atya közelségére, az Atya akaratában való megerősödésre. Az okos ember csendesen mosolyog, míg mások értetlenkednek. A hallgatag asszony Isten ajándéka, mert a sok fecsegés hiábavalóságot hoz felszínre. Értékeljük a csendet, mert gazdagodunk általa!
Orosz Lőrinc, ny. plébános