Lelkigyakorlat Máriabesnyő – 2012.03.06.
Jézus órája a szenvedés órája
Amikor otthon volt Názáretben és megbotránkoztak szavain: ”Ma beteljesedett az írás” és „a prófétának sehol sincs kevesebb becsülete, mint saját hazájában” – fölugráltak és életére törtek, de ő áthaladt közöttük.
Neki nem véletlenül balesetben kell meghalnia, nem is tengerbe fúlnia, hanem már kinőtt az a fa, amelyre felfeszítik, csak ki kell vágni és ráfeküdni.
Az Ő nagy órája a bevonulással kezdődik és a szenvedés kelyhének utolsó cseppig való ürítésével, a lelke kilehelésével fejeződik be. Elkísérni, virrasztani, vele maradni és nem botránkozni ez a hívő, ragaszkodás útja. Ha vele, szenvedünk, vele is fogunk élni. Krisztus, nincs kereszt nélkül, a mi keresztünk is elviselhetetlen Krisztus szerető jelenléte nélkül. Nélküle nem bírjuk és kétségbeejtő az életünk.
A Getszemáni kertben Jézus így imádkozott: „Atyám, ha lehetséges, vedd el tőlem ezt a kelyhet, de ne az én akaratom teljesedjék, hanem a tiéd!” (Lk.22, 42).
A szenvedés és a megdicsőülés órája, ahol kezet emelhetnek rá, mert hiszen ezért az óráért jött. Különben is a legnehezebb órában az ember mindig egyedül marad, csak önmagára és a Jó Istenre számíthat, de Jézus az áldozatot, a nagy áldozatot mutatja be, mert úgy szerette Isten a világot, hogy Fiát adta érte, a Fiú pedig életét, akkor, amikor bűnösök voltunk, hiszen az igazért is alig hal meg valaki.
Jézus is ki volt szolgáltatva a durva lelkű és kegyetlen emberek bántalmazásának. „Ha rosszul szóltam, bizonyítsd be, de ha, jól, akkor miért ütsz engem.” Szót emel, de nem üt, vissza. Mivel mi is sokszor megéljük a magára hagyatottság és erőtlenség keserű érzését, ezért merítsünk erőt a Szenvedő Messiás helytállásából. Azt susogja néked, nem vagy egyedül, még ha kérjük is, hol talállak Téged kegyes megváltóm? Amikor mi is szenvedünk, vagy a kereszt alá képzeljük magunkat, csak két út van előttünk: vagy kiáltjuk a hitetlenekkel, hogy keresztre vele, vagy Szent Pállal valljuk, Krisztussal együtt keresztre vagyunk szegezve.
Vállaljuk a szenvedés útját, Istenbe vetett hittel, mert ez a megdicsőülés útja, vállaljuk a megaláztatás és erőtlenség állapotát, hogy mi is ki tudjuk mondani: „Atyám kezedbe ajánlom lelkemet”. A búcsúzó szavak, az utolsó szavak mindig lényeget fejeznek ki.
Most elmélkedjünk Jézus hét szaváról, melyeket úgy is hallgathatunk, mint Jézus végrendeletét. Amikor sötétség támadt az egész földön, amikor ég és föld között függ a kereszten egy darab ruhában, ajka kiszáradt, nem tud, és nem bír segíteni rajta senki, még Mária sem, egyedül kell meghalni, de az Ő halála ad értelmet minden halálnak és elmúlásnak, kárpótol minden személy akár magzati állapotban halt meg, akár ártatlanul és igazságtalanság közepette.
Jézus első szava a kereszten
Megfeszítették Őt és vele együtt a latrokat, egyiket jobbról a másikat bal kéz felől. Jézus akkor fölkiáltott: ”Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit tesznek.” Amikor a kereszten függ, odaszegezve, sebektől égő testtel, töviskorona gyötri fejét, lelkét a szomjúság hatja át nem magára gondol legelőször, nem az édesanyjára, hanem gyilkosaira, pedig azok ott nevetgélnek, gúnyolódnak, átkozódnak. Nemcsak tanította, szeressétek ellenségeiteket, imádkozzatok azokért, akik átkoznak titeket, hanem Ő példájával bizonyította, hogy a gyűlöletet csak szeretettel lehet megtisztítani, legyőzni. A szeretet, szeretetet szül, a gyűlölet, gyűlöletet szül. A mi szívünk összetört volna a kétségbeesésben, mi megátkoztuk volna ellenségeinket, fölordítottunk volna, Te azonban Atyádnak ajánlottad őket, imádkozol értük.
Szavad nem vádol, nem kétségbeejtő kiáltozás, nem tüzet kér ellenségeire Jézus, mint Illés próféta, hanem menti ellenségeit, irgalmas megbocsátást kér Jézus az Atyától, és az Atya nem ítélte el őket, mert Fia a bűnösökért halt meg, és minden bűnösnek az arca ott volt Jézus véres és felismerhetetlen arcán. Ha csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek – mondta Jézus – mi lesz a jutalmatok?
Mi sokszor a sértést sem tudjuk felejteni, nemhogy ellenségeinknek megbocsátani. A megbocsátás, az irgalom tesz leginkább hasonlóvá bennünket mennyei Atyánkhoz és a szenvedő Jézushoz. Megbocsátani, kiengesztelődni, békét vinni a lelkekbe ez teszi elviselhetővé és élhetővé a közösségi életet. Ahol nincs megbocsátás, ott széthúzás és viszály van, széthull a közösség. Nemcsak gyakorolni kell, hogy bocsánatot kérünk és megbocsátunk, hanem erő, kegyelem kell hozzá, mert így virágzik ki az a szeretet az együttélésben, amit Jézus vár tőlünk. Ne várjuk a másiktól, kérjen Ő, tegye meg Ő az első lépést, hanem mi ne menjünk bele a viszály szításába, de az is fontos, amit Jézus így tanított, nem nyugodjék le a nap fejetek felett, hogy meg ne bocsássatok egymásnak.
A béke, nemcsak az örök életnek nélkülözhetetlen jegye, hanem a földi létnek is lényeges jegye. Az egyik görög államférfinak az ókorban drága pénzért különleges italt kínáltak, ha ezt megissza, mindenre tud emlékezni, ami csak vele történt. Az ember azonban azt felelte, bármi áron megveszem tőled azt az italt, amitől felejteni tudok. Ilyen ital a szeretet, amelynek forrásánál vagyunk. Csak az tud minden sértést felejteni és ellenséget szeretni, aki minden nap iszik belőle, az tudja kimondani: „Atyám bocsáss meg nekik” A mai világban is igen gyakori, hogy az emberek java része nem tudja, mit tesz. Egyik másik be is vallja: ha én tudtam volna! Kiértékelni a múltat – a tapasztalat fontos, figyelni a jelenre és előrelátónak lenni.
Jézus második szava a kereszten
„Bizony mondom neked, még ma velem leszel a paradicsomban.” A halál óráján az ember csak önmagával van elfoglalva, hiszen magára marad és elhagyatott. Jézus azonban gondoskodik azokról, akik vele vannak, nem egyedül vonul be Atyja országába.
Az egyik feddi megrögzött társát, nem félsz az Istentől, hiszen te magad is ugyanazt a büntetést szenveded? Mi ugyan méltán, de ez semmi rosszat nem tett! Hozzá fordul segítségért, emlékezzél meg rólam. Hallhatta a jobb lator Jézus szavát, láthatta Jézus magatartását, hallotta imáját és hitt Krisztusban, a túlvilági birodalomban. Ártatlannak vallja Krisztust, amikor a farizeusok gúnyolják, az apostolok elfutottak. Bizonyítja és igazolja a jobb lator előttünk, hogy a hit az isteni kegyelem ajándéka vezesse cselekedeteinket. Cselekedeteink élővé válnak, értékessé válnak, ha hitből tesszük.
Az igaz a hitből él tanítja a Biblia. A jobb lator ezen felismerése nem egy kétségbe esett ember, végső kapaszkodása, hanem annak felismerése és elismerése, hogy az élet szerzője mellett van. A dolgok a maguk súlyával úgy nehezednek rá, hogy kimeri mondani, rászorul arra, aki maga is oda van szegezve, de Ő is túllát a halál kapuján, van túlvilág, van élet az élet után. Bizalommal fordul Jézushoz, nagy bűnösnek érzi magát, és ez a nagy bizalom mindjárt, megtermi, gyümölcsét. Még a tisztítóhely büntetését is elengedi neki az Úr.
Mindig legyen nekünk is a lelkünkben Isten iránti bizalom, de félelem is, mert csak az egyik lator tért meg. Félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket! Jézus szava: akkor, ha ketten lesznek a mezőn az egyiket, fölveszik a másikat, otthagyják. Nem szabad kétségbe esni, az utolsó, pillanatig, remélni kell, de elbizakodni sem szabad, mert csak az egyik lator tért meg.
Az Atya nemcsak haza hív mindenkit, hanem haza is segít. Jézus sokad, magával tért haza, illetve maga előtt megnyitotta a menny kapuját. Csak az léphet be, aki megtisztult, levezekelte bűneit és akar üdvözülni. Az emberben kell lenni vágynak, ott lenni ahol szeretnek, ahol nem utasítanak el, ahol örülnek nekem. Ez az isteni szeretet és ez vezet haza bennünket. Még az utolsó pillanatban is van küzdelem, külső és belső erőkkel szemben. A szerető Jézushoz való közelség azonban megadja azt a belső megnyugvást, hogy Ő akar és tud segíteni rajtunk.
Itt égess Uram, csak odaát kímélj meg engem – mondják a szentek, akik komolyan vették az ítéletet. Add Uram, hogy az én halálos ágyam mellett is emeljék fel a keresztet, hogy Veled és Benned és is belépjek Atyád Országába. Jönnek elénk, segítenek irányba maradni és valóban őszintén örülnek és várnak a hazaérkezésünknek. Van jövőnk.
Jézus harmadik szava a kereszten
„Asszony, íme a te fiad. Aztán a tanítványhoz fordult: íme a te anyád.”
Az Egyház Szűz Mária fájdalmát a tengerhez hasonlítja – mérhetetlen és lenyűgöző. Teljes a fájdalma, de teljes az öröme is – erről már szóltunk. Az Ő élete, sorsa azonos Jézus sorsával, hiszen, nincs anya gyermek nélkül, de gyermek sem anya nélkül. Ő Mária, Isten anyja, énnekem is jó anyám – ez is legyen előttünk nap, mint nap.
Aki legjobban ismerte és legjobban szerette Jézust, az jut legközelebb a kereszthez, részt is kap belőle, hiszen Fia keresztje az Ő keresztje is. A simeoni tőr már a szívébe szűrődött és Ő mégis ott áll. Midőn már minden remény összeomlani látszik, nemcsak a sátán fejét tudta letiporni, hanem a halált is legyőzte szeretetével.
Tanuljuk meg Máriától, hogy ne csüggedjünk el a kísértések és bajok idején, tanuljunk meg tőle állni a kísértések vihara idején. Tanuljunk meg tőle állni és szeretettől hallgatva szenvedni. Mária nem sajnáltatta önmagát, nem pörölt és nem kérte számon azt, akitől mindent kapott, hite itt a kereszt alatt sem rendült meg amikor érezte Fia egyre csendesülő lélegzetét. Már a megnyugvást, a befejezést várta és hitte, amit Fia mondott be fog teljesedni. Felragyog, harmadnapon az élet fénye.
Jézus szava tanít bennünket, hogy gondoskodjunk szüleinkről. János pedig, attól az órától fogva, házába fogadta Máriát. Eltartotta, gondoskodott róla, mindazt megadta, amit magányos egyedül álló személynek gyermek megadhatott. A názáreti köszöntéstől eddig inkább derűs és kedves volt az események sora Jézus mellett, ilyen sötét óra még nem volt, ilyen tőr még nem járta át szívét. A jövendölés most teljesedett be számára is.
Egy jó anyának mindig, minden helyzetben a Fia mellett van a helye, de ez fordítva is igaz, kell, hogy legyen, egy gyermek sem hagyhatja magára tehetetlen és kiszolgáltatott helyzetben lévő anyját. Együtt az örömben, együtt a szenvedésben, egy irányban megyünk tovább. Hiszen minden nagypéntekre Húsvét virrad.
Mária ölébe helyezték halott Fia testét, a Piéta, jelenete igen rövid ideig tarthatott, csak egy pillanat és menni kell tovább. Sokszor kértük, imádkozzál érettünk, bűnösökért, most és halálunk óráján. Ő imádkozik, hív és vár segít bennünket, hogy hazatérjünk, haza találjunk. Ez is azt jelzi, kellenek a jó, és hű társak, Mária, nemcsak az Atyához, Jézushoz és a Szentlélekhez maradt hű, hanem mindenkihez, aki segítségül hívja Jézus nevét.
Nagypénteken déltől, három óráig sötétség támadt az egész földön, csak itt volt egy kis világító csoport, fáklya, akik nem törődtek az elfutókkal, hanem maradtak a Mester mellett. Égjen csonkig a gyertyánk hűségben Jézus és Mária mellett.
Jézus negyedik szava a kereszten
”Szomjúhozom”
Amikor a körülállók ezt hallják, izsópra tűztek egy ecettel itatott szivacsot és szájához emelték. A szomjazás az emberi kínok egyik legnagyobbja. Akkor és ott sötét volt – ahogy az írás mondja déltől három óráig.
Gondoljunk arra, milyen kínos gyötrelem fogja el beteget operáció után és mégsem adnak a beteg kérésére vizet. Gyötrő a börtön, a harctér az utazás, szomjúhozása, de a pokol szomjúsága is. Gondoljunk csak a dúsgazdag könyörgésére: „Atyám, Ábrahám, küld el Lázárt, mártsa újra hegyét vízbe és enyhítse kínomat!”
Jézus meghalt, hogy mi megmeneküljünk. Meghalt azért, hogy mi éljünk. Jézus szomjazott azért, hogy mi az élet vizétől felüdüljünk. Jézust azért égette a szomjúság, hogy átvert szívéből eleven életforrás fakadjon. Jézus szomjúhozza a lelkeket, szomjúhozza a gyermekek szomjas lelkét azokét, akiket szüleik nem hoznak és nem engednek Jézushoz. Ha mi ezeket a szomjas lelkeket nem az isteni szeretet italával csillapítjuk, akkor most mi is ecetet adunk, holott Jézus inkább vizet kért és még azt sem adtak neki a katonák.
Egyesek azt gondolják az ecettel talán a fájdalmat lehetett csillapítani, bénítani, de Jézus így sem élt vele. Jézus szemrehányás és követelődzés nélkül mondja, szomjazom – szomjazza az Atya akaratát, szomjazza a mi lelkünket, szeretetünket, hűségünket és hálánkat, mindazt, ami őszintén hozzá köthet bennünket. Az ember is szomjúhozza a jó szót, a kenyeret, az igaz és tartalmas tanítást. Hiszen ahogy a költő mondja: bennünk van, éhe a kenyérnek, éhe a szónak. Életet ment, aki akkor és úgy szól, hogy jó irányba emel valakit.
Éhezzük a világosságot, amit Jézus hozott, éhezzük a tiszta és szent örömet, amit szintén Tőle kaphatunk. Éhezzük a tisztaságot, nemcsak a tiszta levegőt, hanem a tiszta tekintetet, tiszta szívet és tiszta jövőt.
A haldokló Jézus mit kap szomjúságában, mivé lesz a bor, ha megromlik a bor, amely vidámítja a szívet, a bor amelyből Jézus vére lesz. S a bor, ha megromlik, akkor ecetes lesz és csak arra való, hogy kiöntsék, kidobják, eltapossák.
Kéri Jézus a lelkemet ezekben az órákban és nagy tiszteletlenség, ha most csúfot űzök belőle. Szava most is elérheti lelkünket: „Aki szomjazik, jöjjön hozzám és igyon, aki hisz bennem, annak szívéből élő víz forrásai fakadnak”. Ébresszünk vágyat a lelkünkben, hogy valóság legyen: „Mint szarvasgím a forrás vizére, úgy szomjazik lelkem teutánad”.
Bölcsesség tudni, hol van a forrás, a tiszta forrás, ebből merítve meggyógyul a lelkünk, betelünk az igaz élet boldogító szeretetével. A jóra, szentre, igazra legyünk és maradjunk szomjasak, ehhez segítsen a mostani ittlétünk is.
Jézus ötödik szava a kereszten
„Beteljesedett”
Amint, Jézus megízlelte az ecetet így szólt – „Beteljesedett” – olvassuk Jánosnál. Elközelgett a földön időzés utolsó órája, az emberi haldokló testben szenvedés utolsó órája, elvérzik és kihűl a test. Azt a feladatot, amellyel a mennyei Atya megbízta maradéktalanul, vonakodás nélkül, szent engedelmességgel teljesítette, amire Ő, mint Isten Fia vállalkozott – teljesítette. Hiszen az írás is idézi a Fiú szavát: „…nézd Atyám, jövök és teljesítem, azt a mit kívánsz.” Ez is beletartozik abba a nagy ívbe, amit róla a próféták és az írások előre megírtak.
A szenvedés kelyhét kiürítette, hiszen engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Szenvedett és az is beteljesedett, hogy ki merte volna állítani, hogy jövője lesz. A munkát, a vállalt áldozatot, bemutatást elvégezte. Önmagát áldozta fel a bűnösökért, hogy nekünk életünk legyen és bőségben legyen. Nemcsak a bűnösök közé állt, amikor megkeresztelkedett és szolgai alakot vett fel, hanem bűnösökkel halt meg két lator közt a keresztfán.
Az Atya nevét megdicsőítette, hiszen érte és vele élt és munkálkodott, hirdette országának örömhírét. Az Atya irgalmas, bűnbocsátó szívéről, hazaváró szeretetéről tett tanúságot. El kell menni otthonról, hogy haza tudjunk térni. Az első emberpár, rossz irányba, fordult és mindenki azon az úton megy, de az Atya mindent bevetett, hogy megmentse az emberiséget. Fiát adta értünk, akkor hogyne ajándékozna nekünk mindent Fia által és Fia miatt.
Ha túlárad a bűn, akkor túlárad a kegyelem, azt a szeretetet, amely a keresztben forrásozik, nem lehet sem utolérni, sem túlszárnyalni. Majd az Atya is megdicsőíti ezt a nevet, hogy Jézus és olyan nevet ad neki, amely felülmúl minden nevet. Nekünk, katolikusoknak dicsőséges ez a név: Jézus.
Nagyon érdekes – olvasom egy helyen -, hogy mit és miről beszélnek az emberek haláluk előtt. Erről a haldoklókkal foglalkozók számolnak be. Kérdezzük magunktól, elmondhatjuk-e majd életünk utolsó óráján: Véghez vittem-e azt amit kért és várt tőlem az Atya? Járom-e Jézus útját? Vagy, a világ zaja tölti be lelkemet? Lelkem üdvét munkálom, vagy gondjaim terhét cipelem?
Szent Pál élete végén ezeket mondta, mint végrendelete is ez: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam. Most készen vár az igaz élet koronája, melyet azon a napon megad nekem az Úr, az igazságos bíró, de nemcsak nekem, hanem mindazoknak, akik örömmel várják eljövetelét.” (2,Tim.4,7-8,7)
Végig bírom futni a pályát, ha a szentségi Jézussal erősítem lelkemet, ha vele felüdítem fáradt lelkemet.
Jézus hatodik szava a kereszten
„Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?”
Ilyen mélyre és messzire kellett eljönnie a mennyei dicsőségből, sőt még a pokol tornácára is le kell szállnia, hogy örömhírt vigyen a várakozóknak.
A szenvedés kelyhét az utolsó cseppig kiitta, az áldozatot teljességgel bemutatta. Nem hagyhatja el az Atya a Fiút sem a Fiú az Atyát, csak a kiüresítés ezt az állapotot jelentette, amelyre igent mondott. Más dolog valamiről beszélni, és más átélni a teljes valóságot, hiszen Jézusnak is ez jutott, de vonakodás nélkül adta magát halálra. Nem tud segíteni anyja Mária. Elhagyták tanítványai, ég és föld között egy darab ruhával takarva függ és várja a véget. A teljes elhagyatottság még inkább fokozza a szenvedést.
Ha az emberek elhagynak bennünket, akkor még megmarad az Isten, aki erős vár és menedékünk, de milyen kilátástalan az, ha még az Isten is elhagy bennünket. Nincs vigasz, életünk nem élet többé, hanem pokol. Szám kiszáradt, nyelvem ínyemhez tapadt, Jézus számára is kiszáradt a béke az öröm a vigasz forrása, amelyet a mennyei Atya adott embersége számára.
Az Úr Jézus elhagyatottsága azonban folytatódik a szentségházban, a tabernákulumban. Mennyire magára hagyjuk Őt – sokszor, rohanunk, és éppen tőle sajnáljuk az időt, akitől az időt és életet ajándékba kapjuk. Álljunk meg egy-egy pillanatra előtte és megéljük: jó, hogy ide értünk. Nem maradunk le a munkánkban és nem leszünk hátrább a tevékenységben, sőt itt kapunk világosságot, erőt és buzdítást, hogy milyen irányba menjünk tovább. Jöjjünk és köszöntsük azt, aki köztünk akart maradni, hogy ne egyedül küzdjünk, ne érezzük, ne tudjuk magunkat árvának és elhagyatottnak. Jöjjünk és szeressük!
Jézus panaszkodott, de csak azért, hogy példát és vigaszt adjon nekünk, hogy imádkozzunk szívből. A halál sötét völgyében sem félek, mert ott is, velem jársz. Az Úr az én pásztorom ínséget nem kell látnom. Panaszkodni nem annyit jelent, mint zúgolódni, kifakadni és elégedetlenkedni, mert a zúgolódás a teremtővel való szembefordulást jelenti. Pöröl vele, és irányítani akarja.
Lássuk meg, hogy az Isten senkit sem hagy el, hacsak valaki már előbb őt el nem hagyta. Sokszor megéljük mi is: jó elmondani valakinek, fájdalmaikat, hiszen a gyónásban is ezt tesszük, a lelki terhet rá bízzuk az Úrra – itt vagyok és ennyi, vagyok, de emelj fel Uram, mert nélküled széthull az életem.
Nem pörölni az Úrral – tegyünk kezünket ajkunkra és jó szívvel mondjuk Uram legyen meg a Te szent akaratod most is és itt is. Lássuk meg, másoknak talán nehezebb a sorsuk, életük, állapotuk és mégsem sajnáltatják magukat, sőt ki merik mondani és így van: őket nagyon szereti a Jó Isten.
Jézus hetedik szava a kereszten
„Atyám kezedbe ajánlom lelkemet”
A nap elsötétedett a templom kárpitja kettéhasad. Jézus kilehelte lelkét, hazatér, véghez vitte azt, amivel megbízta az Atya – bemutatta a nagy áldozatot. Jézus teljes szabadsággal hal meg ott, akkor, amikor ki volt rendelve, isteni erővel hal meg, értünk vállalt szeretetből hal meg. Rendesen előbb száll fel a lélek, utána hanyatlik le a fej. „Jézus pedig lehajtván fejét, kilehelte lelkét.”
Győzött, legyőzte a sátánt, aki fogva tartotta évezredeken át az emberiséget, bár hatalma most is van és szenvedünk a gonosz miatt, de minden nap kérni kell, szabadítson meg a gonosztól bennünket.
Legyőzte a halált – nagypéntek délután három óráig senki teremtmény nem juthatott a mennybe, most már szabad az út, nyitva a kapu.
Legyőzte a bűnt, van hatalma a bűnök megbocsátására, ettől a köteléktől, sötétségtől, rossztól is csak Jézus segítségével bírunk megszabadulni. Győzelme azt is jelenti, hogy van jövőnk, miénk a jövő. A győztes oldalán állunk, de csak akkor maradhatunk a győztes oldalán, ha hiszünk az Ő győzelmében és feltámadásában.
A sátán, aki irányította a gyilkosokat ott settenkedik, ő várja mi fog következni, hiszen meghalt Jézus is, de most látnia kell, nem ő győzött, hanem a Názáreti Jézus, aki a lándzsás katona szerint valóban Isten Fia volt.
Adjuk magunkat az Atya kezébe, ahol lesimítanak könnyet és terhet, ahol védenek és vezetnek, hívnak és felemelnek. Ilyen kéz az Atyai kéz: szabadon kell kezünket belehelyezni. Ő nem kényszerít, Ő tud és bír várni, csak mi lássuk meg, rajta kívül nincs élet, csak halál.
Ajánljuk magunkat, szeretteinket, magyar népünket, egyházunkat a mennyei Atya kezébe, hogy hazatérhessünk az Atyai házba. Ez arra is int bennünket, hogy nyújtsunk kezet egymásnak is, fogjuk meg egymás kezét, ne érezze testvérünk, hogy nincs embere, aki segíthetne rajta. Ne érjen bennünket is vád, segítségül nem hívtál, csak bűneiddel terheltél.
Nyújtsunk megbocsátó kezet, ha valakit, megbántottunk, legyünk kezdeményezői a családi béke, helyreállásának. Valóban a mi kezünk tiszta kéz legyen, csak a jó irányt mutassa és tartson távol attól az úttól, amely a pusztulásra visz.
Kezek emeltek bennünket és kezek vezettek, nyitották előttünk az ajtót, engedte útra és sokan fogták társuk kezét az oltár előtt, de a kezek csukják le szeretettel a szemünket, amikor hazatér a lélek az Atyához.
Imára kulcsolt kéz figyelmeztető a környezetnek is: „Imádd Istent ne csak nyelvvel, hanem egész bensőddel!” Merjük emelni imára kezünket, ne kérkedjünk vele, de ne is szégyelljük!
Orosz Lőrinc, ny. plébános