Az emberi sorsot, életutat végig kíséri az aggódás, szorongás, félelem. Az aggódás valami rossztól, bajtól, bajnak, bekövetkeztétől való szorongó félelem. Ezek sorában ott van a személyes sors, a családi vonatkozású dolgok, közösségeink miatti érzés, főleg a széthúzás veszélyei miatt. Mindig volt és van sok ok a haza sorsa miatt aggódni, de szolgáltat okot Egyházunk is szerte a nagy világban, mi lesz vele, hogyan éli túl a külső és belső viharokat.
Kilátástalan, kiúttalan helyzetben a szív elcsügged az erőtlenség pedig kiszolgáltatottá tesz bennünket. Az ember nem bír mindig szárnyalni és ha nyomasztanak a dolgok, akkor nehezen megy az építkezés, kívül és belül is. Tapasztalati dolog, hogy betegség vagy fájdalom miatt erőt vesz a szomorúság. Baj, ha nem mérjük fel mihez van elegendő erőnk baj, ha ügyünk mögül kihátrálnak, akik korábban lelkesítettek. Nagy dolgokat, tetteket egyedül nem lehet véghez vinni. Szomorú és fájdalmas, ha közös nagy értékekért nem aggódnak a felelősök. Veszni indul az örökség, ha idejében nem figyelnek fel arra, hogy mentsük, ami menthető. Nem elég vészharangot kongatni vagy bölcsen szólni, itt tenni és áldozatot hozni kell. A rendszerek, hatalmak szeretnek kisajátítani dolgokat, vagyonokat és inkább felélték, mint gyarapították volna. A látó és felelőséget érzőket elhallgattatták és hazug ideológiákkal vezették félre az embereket.
Tudomásul kell vennünk, hogy teremtmények vagyunk és a dolgok nagyrészt nem a mi kezünkben vannak. Erős környezeti hatásokat tapasztalunk, bárhol élen is az ember. Ember voltunkhoz tartozik az is, hogy nem tudjuk, mit hoz a jövő, bár utalások, vagy jelek mindig vannak. Az ember számára kincs a tapasztalat, de tanulni kell belőle. Vészterhes időket, dolgokat csak közösségben vészelhetünk át. Szomorú tapasztalat az is, hogy egyesek félelemben és bizonytalanságban akarják tartani az embereket. Itt is megjelenik a Biblia figyelmeztetése, hogy aki fél az még nem szeret igazán. Ilyen helyzetben is megtapasztaljuk, hogy kísérőnk és útitársunk az Úr, nem vagy egyedül súgja nekünk is.
Kérdés az ember számára, hogy mi jelent megnyugvást és mi hoz békét? Az ember szereti látni a biztonságot az alkotásra, jövő építésre alkalmas letőségeket, de ezeket meg is akarja teremteni. Megnyugvást jelent, ha bízunk az Úrban, az Ő áldásában, de a magunk részéről is mindig meg kell tennünk, ami tőlünk telik. Az Istent szeretőknek a kudarc is javára válik, ne bízza el magát asz ember, hiszen a szűk esztendők is erősítik hitünket., folytatni az élet dolgait. Az ember reménnyel veti el a magot és nem tétlenül várja a jövőt az aratást. Az aggodalmaskodással nem lehet az életet meghosszabbítani. Egy ifjú számára, vagy elhivatott számára sokat jelent a biztatás, vagy jókor jött segítség. Az is lendítő, ha fülünk be csengenek az útravaló lelkesítő kijelentései. Nem, vész el egy hajszáll se fejetekről, miért féltek mondja Jézus.
Idézhetjük a természet rendjét, nézzétek az ég madarait és a mezők virágait az Úr gondoskodik róluk.
Mi is hittel valljuk, hogy akiket az Isten szeret azoknak minden a javukra válik. Egyénileg is fontos megtalálni az irányt, megtenni a lépéseket és célba érni. Ezek életünk átfogó szakaszát is érintik, de kapcsolatban vagyunk családtagokkal, barátokkal, és közösségekkel, ezek mind okot adnak az aggódásra Példánkkal egymást erősítjük vagy gátoljuk.
„Ne aggódjatok semmiért.” (Fil. 4, 6) Sz. Pál igéjével és példájával is biztat bennünket.
Koromnál fogva is sokat gondolok a hazatérésre, lassan elmondhatom az életet már megjártam a pályát végig futottam, várom a behívót. Egy jezsuita páter írta, ha az Úr megígérte adja is meg az örök életet. Én az Úr irgalmában bízom, hogy átléphetem a küszöböt, de kérdés lesz-e, aki szól egy jó szót érettem. Abban is bízom, hogy nem ástam e talentumaimat, a többi az Úrra tartozik.
Orosz Lőrinc, ny. plébános.