Múlt az ami mögöttünk van és nem tér vissza. A múltra való emlékezés tapasztalatot nyújt, ha kiértékeljük és tanulunk belőle. Ismerős a mondás, aki a múltat nem becsüli az a jövőt sem érdemli. Emlékezés színtere, amit átéltünk vagy amiről olvastunk. Jelzi honnan jöttünk, mit hoztunk magunkkal. Ha jóban volt részünk, hálaadással tartozunk, ha gondokkal küszködtünk, gondoljunk arra, hogy megengedte az Úr, ne bízzuk el magunkat, vagy térjünk vissza a helyes útra. Láttatja velünk a múlt, hogy jó alapra építkeztünk-e és biztosan a szűk úton járunk? A múlt figyelmeztet, hogy jól használtuk-e ki a lehetőségeket, vagy haszontalan dolgokra fordítottuk az ajándék időt. A múltat vizsgálva előjön bennünk, ami szégyellni való, amit kitörölnénk életünkből. Többeket foglalkoztat, hogy ezt vizsgálva rájövünk, bizonyos dolgokat másként csinálnánk. Ezeket vizsgálva rájövünk arra, hogy milyen szerepe volt egy-egy esetben a környezeti hatásoknak. Az ember képes a múltbeli dolgokra való emlékezésre. Ezeket kiértékelve és a realitás talaján állva, elmondhatjuk, hogy milyen sok dolog nem rajtunk múlik. Az is tapasztalat, hogy az örökletes dolgok miatt és a véges emberi lét miatt sok mindent nem tudunk megváltoztatni. Gyökereink kötnek és kapcsolnak a természetes világba és a természet felettibe is. Elmúlik és nem tér vissza a múlt, de a természet felettibe való reménykedés segít, hogy ne szomorkodjunk és ne bénítson la a tudat, hogy nemcsak múltunk van, hanem jövőnk is.
Sokan emlékeznek arra, hogy vannak ideológiák, amelyek hangoztatják, hogy a múltat végképp el kell törölni. Mérhetetlen szenvedéseket okoztak ezek az ideológiák, hogy semmi sem jó, ami régi. Szokások, hagyományok és tárgyak nemcsak múzeumba valók, hanem generációkat éltettek és kapcsoltak össze. Vigasztaló számunkra az Úr Igéi, hiszen így szólt: „ég és föld elmúlnak, de az én Igéim örökre megmaradnak. A pokol hatalma nem vesz erőt rajta.” Az ember vágyódik a maradandóságra és az állandóságra.
A Bibliára hivatkozva mondhatjuk a következőt is: Nem mondhatjuk, hogy a régi idők jobbak voltak. Azonban felidézhetjük a költő szavát” Ment-e előbbre a könyvek által a világ?” A múltat a történelmet figyelve azt is mondhatjuk, hogy bizonyos dolgok ismétlődnek, visszatérnek. Erre vonatkozóan mondja Biblia, hogy nincs új a nap alatt. Azt is a Bibliára hivatkozva mondhatjuk, aki nem tanul a múlt hibáiból az balga ember. Az is tanúság, hogy ami megtörtént azt már az Úr sem tudja meg nem történté tenni, legfeljebb megbocsátja, ha kérjük és irgalmas hozzánk. Legyen előttünk Sz. Pál bölcsessége: „Felejtem, ami mögöttem van és nekilendülők annak, ami előttem van.” /Fil.3,13/ A prédikátor pedig hírdeti, hogy ami van, már rég meg volt. Nem szerencsés számunkra sem, ha a régi feledésbe merül. A hit dolgai is egyrészt emlékezés a régmúlt eseményekre, de a szentmisében ez már jelenné válik. Pál így beszélt Lisztrában: az Úr a pogányoknak az előző korszakban megengedte, hogy a maguk útját járják, de eljött az idő, hogy térjenek meg.
Az is tapasztalat, hogy sokakat nem érdekel a jövő A bölcsesség ismeri a múltat és feltárja a jövőt. Az ember, mint időbeli lény mindig nyitott a jövőre. A jelenben élünk, de a remény zarándokai vagyunk. Minden pillanatban valami jelenné válik a jövőből. Várakozik az ember, de a jelen pillanatot nem tudja megállítani, felkészül arra, ami még nem jelen való. Mivel nem tudjuk mi következik, aggódunk és gondokkal küzdünk.
Alapvető, hogy nemcsak a bölcsek fürkészik a jövőt. A próféták által a z Úr előre tudtul adta azt ami meg fog történni. Az Úr eljövetelét ítélet napjaként várják, ki tudja elviselni jövetele napját? „Csak a békességes embernek van jövője, mondja a zsoltáros.” Az Úr eljöveteléről mondja Pál, ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről-színre. A keresztény ember reménykedve áll a jövő előtt, mert még nem nyilvánvaló, hogy mik leszünk. Megkaptuk az igazság lelkét, aki majd elvezet a teljes igazságra.
A jelenben kell élnünk a múlt tanúságával és nyitottan a jövőre, mert, nemcsak a találkozást várjuk az Úrral, hanem a teljességre jutást is. Tudomásul kell venni, hogy Isten országa nem politikai folyamatok révén valósul meg. Nem szabad lebecsülni a jelen pillanatot, mert a jelen a kegyelem kapuja lehet. Küzdeni kell a reménytelenség és kétségbeesés ellen, mert ez is a hitünkkel kapcsolatos. Gondoljunk csak Ábrahámra, aki hitből engedelmeskedett a hívásnak, hogy költözzék arra a vidékre, amelyet örökségül kellett kapnia. Elindult anélkül, hogy tudta volna, hová megy.
Az ember bizonyos mértékig maga alakíthatja jövőjét. Ez figyelmeztet arra, hogy az ajándékba kapott időt jól használjuk fel. Hitünket kell erősíteni, hogy bizalommal várjuk Isten országának eljövetelét. Nemcsak izgalmas a jövő, hanem reményteljes és örvendetes.
Orosz Lőrinc, ny. plébános.