Két ellentétes szempont adja a teljes igazságot, hiszen az egyéniség áll szemben a közösséggel, az individuális szemlélet néz szemben a kollektív lelkülettel. A Szentháromság a legtökéletesebb egység és közösség, ennek földi képe a család. Nem jó az embernek egyedül lennie, a Biblia tanítását az élet igazolja.
A Jézus által alapított közösség – az apostolok által az első keresztény közösség mely az eucharisztikus asztal körül alakul ki. Misztikus testének élő tagjai ők, ők a szőlővesszők. Ha Jézusban maradunk, akkor egymásban is maradunk. Minden kegyelem közösségi kegyelem. Jézus parancsa: „Legyenek mindnyájan egyek.”/Jn. 17,21/
A Szentlélek teszi nyitottá a mi személyiségünket az égiek felé és az emberek felé, de Ő fűz össze bennünket. A kegyelem által lesz a személyekből egyház. Igazi közösség csak akkor valósul meg, ha érett személyiségek alkotják. Az ember személyiségének kibontakoztatásához kell a közösség. Pótolhatatlan a családi közösség. Kölcsönös a szövetség amelyet az Úr a választott néppel köt. Bűne a választott népnek, hogy a Megváltót csak a maga számára akarta kisajátítani. A legalizmus fogta őket.
A keresztény közösség Jézus Krisztusban a kegyelem által élő közösség, szeretetben egyesül. Nem adminisztratív egység kell. Az együttlét ne váljék üres sablonná. Fontos az összefogás, ne alakuljon ki agresszív uralkodás, de ne is legyen közömbösség. Bele kell folyni az ügyekbe. A közösségre veszélyes az önzés. Fontos másokra figyelni, őszintés együtt érezni. Nem saját képünkre kell formálni a másikat, Szeretettel és megértéssel nézni a másikra. Ne érezze a közösségben az egyén eszköznek magát.
Ne az egyformaság hanem a a sokféleség egysége legyen a vezető elv. Van szava, véleménye mindenkinek a közösségben, kíváncsiak is rá. Fejleszteni is kell, hogy tudjon önálló is lenni. A jó közösség olyan mint egy háló, van fenntartó ereje, de ne csak kapni, hanem adni is akarjunk. Gazdag és érett személyiség, azonos cél, közös életforma, kölcsönös szeretet tartja össze az igazi, vonzó közösséget. Ilyenben jó együtt lenni, hazatérni, sebeink meggyógyulnak, van kisugárzása, de táplálni kell, hogy ne hűljön ki a szeretet.
Orosz Lőrinc, ny. plébános