Debreceni Katolikus Figyelő 77. szám – 2009. november 29.
Amint a vízben tükröződik a belenéző arca, úgy az ember szíve is tükör mások számára. A víz tükre feltárja az emberi arc paradox mivoltát, egyszerre jelzi a látó személyt és a látottat. Az emberi találkozások négyszemköztje jelképezi és felkelti a szívek kölcsönös belső felismerését. Mert az arc a szív tükre. Nem csak a fájdalmat, a fáradságot vagy a bánatot olvashatjuk le az arcról, hanem az örömet is. Az ember szíve átrajzolja az arcot, hol vidámra, hol meg szomorúra. Ám az arc tükre csalóka is lehet. Míg az ember könnyen hajlik arra, hogy a látszat szerint ítéljen, Isten egyedül a szívet nézi és a szív szerint ítéli meg az emberi cselekedeteket.
Keresni Isten arcát
Az ember nem foghatja fel Isten dicsőségét, mégis Isten kapcsolatba akar lépni az emberrel, tehát Istennek is van „arca”. Időnként jóakaratában megmutatja arcát, de el is rejti haragjában. A választott nép a maga kultikus törekvésében látni akarja Isten arcát. Jahve arca a szent és igazságos Istené, egyedül az egyenes szívűek szemlélhetik arcát. Egészen kivételesen Jahve szemtől-szemben társalgott Mózessel amint az ember a barátjával beszélget. De amikor Mózes azt kéri, hogy láthassa Isten dicsőségét, csak hátulról látja Istent. Ha az ember valakit követ, azt hátulról látja. Mózes, aki égett a vágytól, hogy Isten arcát láthassa, most megtanulja, hogyan láthatja az ember Istent: követni Istent, bárhová vezet, ez annyi, mint látni Istent.
Jézus Krisztus arcán Isten felragyogtatta számunkra arca visszfényét, és kegyet gyakorolt velünk, mert ezen az arcon ragyogott fel Isten dicsősége. A színeváltozás dicsősége annak a jele, hogy Jézusban maga Isten arcot öltött és benne megmutatta arcát, amelyet soha senki sem látott. Jézus mondja Fülöp apostolnak: „Aki engem lát, látja az Atyát is.” (Jn 14,9) Jézus Krisztus arca emberarc is, meggyalázott és elfátyolozott arc, eltorzította az emberi bűn, de mégis az isteni lényeg képmása. (Vö. Zsid 1,3) „Mi pedig mindnyájan, akik födetlen arccal tükrözzük vissza az Úr dicsőségét, a dicsőségben fokról-fokra hozzá hasonlóvá változunk át az Úr lelke által” (2Kor 3,18) – mondja Szent Pál a keresztény emberről. Istent, akit most tükörben és homályosan látunk, egyszer majd színről-színre láthatjuk. „Látni fogják arcát az üdvözültek és homlokukon lesz a neve.” (Jel 22,3)
Feladat kialakítanunk magunkban a Krisztusi arcvonást, hogyha a mennyei Atya reánk tekint, szent Fiára ismerhessen, hiszen Krisztus „levele” vagyunk. Ennek az arcvonásnak kialakításában segít a kegyelem, a hit, és a szenvedés. Váljunk hatékony jellé a világ számára!
Orosz Lőrinc, ny. plébános