Elkísér egész életemben az az esemény, amely 8 éves koromban történt. Édesanyám kerestette apámat a Vörös Kereszt által, mert a fogságból nem jött haza. Egy idő után megjött a hír, hogy eltűntnek nyilvánították. Akkor láttam anyámat először sírni. Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy csak magamra és a Jó Istenre számíthatok. Megmozgatta falunk életét, hogy 1950-ben a plébánosunk nem írta alá a bíborost elítélő nyilatkozatnak. Elvittek 120 fiatalt Szegedre és egy 23 évest agyonvertek. Kiálltak a hit és az egyház mellett. A jó és a rossz harca, egymás mellett levése már ekkor mélyen foglalkoztatott. A hittanon emlegették a búza és a konkoly példázatát. A természetben én még láttam a búzában a fekete szemű konkolyt, de majd csak a teológián tanultam meg a Jézusi értelmezést, hogy nem szabad konkolyt irtani, hagyni kell az ítéletre. Magunkon tapasztaltuk mennyit kell az ártatlanoknak, árváknak szenvedni.
Csendben, magamban kispap koromban eltűnődtem azon, hogy az elöljáró a beépített kispapot védte, de volt hatalma, hogy ne távolítsák el, de a prefektust nem tudta, vagy nem akarta megvédeni és menni kellett az Intézetből. A helyette érkező békepap pedig hintette a konkolyt. Óra alatt mondta, ha valaki akar nőt akkor menjek két faluval odább. Szerettem volna megkérdezni a következőt: „Mit szólna ehhez a főpásztor, hogy ilyen lehetőséget is emleget, és azt is, hogy atya melyik faluba jár?” De úgy voltam vele, beleszólhat, hogy ne szenteljenek és hallgattam. Társaimmal nemigen beszültünk erről. Már ekkortól megérlelődött bennem, hogy mindig imádkozni kell, hogy az Úr szabadítson meg a gonosztól.
1975 nyarán vonattal zarándokoltunk 19-en Rómába, akkor még újdonság volt a magyar hívő a szent városban. A Lateráni bazilika előtti gyümölcsös sátornál nem tudtunk dinnyét venni az egyik eladónál, mert mi kommunisták vagyunk. A másik azonban adott. 1980-ban Szegedről szerveztem utat Máriazellbe. Az idegen vezető a határnál erőszakoskodott, hogy nem megyünk Mindszenty sírjához. Aláírattam a hívekkel akaratukat, hogy erre fizettek be. A vezető leszállt és mi odaértünk a sírjához. 1983-ban római buszos utunk volt és én is kezet csókolhattam Sz. II. János-Pál pápának. Az idegenvezető azonban nem akarta engedni, hogy másnap reggel a Magyarok Nagyasszonya kápolnában misézzünk. Az ördög ott sem aludt és ki kellett harcolni az igazunkat.
Amikor megérkeztem első helyemre 1972. augusztus 1-én, az elődöm nem akart elmenni és visszaküldtek a plébánossal együtt oda, ahonnan jöttem. 12 évig csendben el volt. Majd a szobát nekem kellett kifestetni és azt mondtam, ha négy hétig kibírom akkor, pap maradok. 1974. augusztusban írtam a hittanosoknak 250 db meghívót: „gyere szeptemberben hittanra”. Ezt az értesítőmet elvitték a megyei egyházügyi hivatalba. Berendeltek és fenyegettek, hogy kikészítenek. A folyosón meg találkoztam anyám volt szomszédjával, aki mint pénzügyes, bent dogozott. Ő megszólított és ettől kezdve másként kezeltek.
Érdekes találkozásom volt 1976-ban a domaszéki tanácselnök asszonnyal. Házszentelés kapcsán megszerveztem melyik tanyán fogok vetíteni, hiszen a római képek nagy szenzációt jelentettek. Behívatott, hogy összehívja a falu népét a kultúrházba és ott vetítsek, csak ne járjam körül a tanyasort. Nem fogadtam el ajánlatát, mert egy tanyán 25 hívő összejött és személyes volt a vetítés. 1993 nyarán valaki volt Debrecenből édesanyámnál, valamilyen kíváncsiság vitte, de az a küszöb tisztességes volt, anyám szegényen, de becsületesen és hitben élt. Megtiltotta neki, hogy elmondja fiának a látogatást, de halála előtt megemlítette. Amikor itt temettem az illetőt azzal adtam az áldást sírjára, hogy odafent, majd megbeszéljük.
Nekem takarékosan kellett bánni a pénzzel és összerakni, hogy tudjam az egyházi dolgokat finanszírozni. Ennek kapcsán alakult ki bennem az, hogy lehet valaki igényes, ha van pénze. Az ebesi és a mikepércsi templomok építésénél az imára és a jószívű hívek adományára voltam utalva, de hála Istennek áldás lett rajtuk. Sokszor emlegettem káplánjaimnak és a híveknek is, hogy csak az ügy a fontos azt kell szolgálni, különben az ördög megérinti az emberi hiúságot, és abból vagy gőg lesz vagy sértődöttség.
Eltűnődtem azon is, hogy sokszor egy-egy papi élet mögött is személyes hatások húzódnak meg. Ilyen az élet kapcsolatok szövik át. Én is dilemma előtt álltam 1993-ban, de a munka marasztalt.
Orosz Lőrinc, ny. plébános