A kevélység nemcsak a hét főbűn sorában az első, hanem végig kíséri az emberi történelmet. „Minden bűn kezdete ugyanis a kevélység.” /Sir.1,15./
A lázadó angyal bűne és Ádám bűne is. Mögötte az van, hogy képtelen elviselni az Istennek való alávetettséget. A kitűnni vágyás motiválja. Az ember iránti irigységből magával rántja a bukott angyal Évát, majd Ádámot. Elültette a kétkedést a szívükbe ezzel a ravasz hízelgéssel, hogy olyanok lesztek, mint az Isten. Hamis úton akar az ember felemelkedni, pedig előre meg lett mondva mi lesz, ha nem engedelmeskednek. Ebben, hogy egyenlőek legyenek az Istennel, hatalom és dicsőség, vágy van.
Nimród égig érő bábeli tornya, szintén a kevélységet szimbolizálja. Hiába volt az erőfeszítés nem tudták befejezni. Tragédiához vezet, ha nem értünk szót egymással. Azt is látnunk kell, hogy a kevélység alkotja a fösvénység alapját, de a kevélység szüli az irigységet is. A kevélységből fakad a torkosság és közvetetten a bujaság. Azért is csúnya és rút dolog a bűn, mert minden bűn Isten megvetése.
Elveszik az ember, ha nincs Istenkapcsolata. Azért is veszélyes a kevélység, mert ez szüli a hiú dicsvágyat, önelégültséget. Mint minden gonoszság, ez is a szívben ver gyökeret és ennek a gyümölcse. Krisztust is megkísérti a torkosság, a hiú dicsvágy és a kevélység felébresztésével. A hiú dicsvágy a kevélység kezdete, a kevélység pedig a hiú dicsvágy betetézése. Az ilyen lelkületű ember eltávolodik a jótól ás az tetszik neki, amit ő maga tesz.
Ennek fokai így jellemezhetőek:
1. A jó tőle származik.
2. Érdemeink miatt kaptuk, amivel rendelkezünk.
3. Büszkélkedik azzal, ami nincs.
4. Másokat pedig megvet.
Azt is láthatjuk, hogy a kishitűség a kevélység, ellentéte. A nemes lelkiség azonban ellentétben áll vele. A kevélység és az alázatosság szintén szemben állnak. Érdekes az is, hogy Arisztotelész nem említi, az alázatosságot. Láthatjuk azt is, hogy minden helytelen törekvésben féken tart, az alázatosság. A kevélységből származik még a nagyravágyás, beképzeltség, gőg. Azt is láthatjuk még a mai világban is, hogy sokakat társadalmi helyzetet felfuvalkodottá tesz, de itt is a pénz és a hatalom van mögötte. Az ilyen ember beszéde hangos, nevetése szertelen, tele van a fotellel, feltartja a mutató úját, válasza haragosak, gyakran fecseg, képmutató – meszelt sírok, ahogy a Biblia mondja.
Értelmi kevélység, szintén megmutatkozik, önmaga túlértékelésében. Első helyet magának követeli. Örül a fölénynek, de szomorú, ha felette áll valaki. Jellemző még rá a kérkedés, hivalkodás, törtetés, csökönyösség. Azért motiválja a dicsőségvágy, hogy híre legyen az emberek között. Van, vagy volt klerikus kevélység. Ennek az a háttere, hogy az illető klerikus fel volt mentve a kétkezi munka alól. Ezért volt bölcs gondolat Sz. Benedektől, hogy ima mellett kétkezi munkára is kötelezte társait, de a szellemi munkát sem hanyagolták el. A történelem hozta magával azt is, hogy a tudás ás tudomány önhittséget gerjesztett, de még ma is. A műveltség gyakran a kevélységgel járt együtt.
A kevélység az egyetemi világban az értelmiség vétke volt. A lélek üdvére veszélyes a kevélység. Jézus szava: „Mit, ér az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkének azonban kárára van.” Mindenkinek tudatosítani kellene.” Aki magát felmagasztalja azt megalázzák, aki magát megalázza, azt felmagasztalják.” Anekdotaként írták le Homéroszról, nem tudta megfejteni egyszerű emberek huncut kérdését és öngyilkos lett.
A női hiúság óriási méreteket ölt ma is, ami persze sérti az Istent és az embereket. A középkorban Savonarola szerzetes lelkes beszédei meghatották az embereket és elégették a hiúság tárgyait, de hamarosan majd őt is. A keresztény egyszerűséget ajánlják a mai gondolkodok, hiszen az ember élete olyan, mint vízcsepp a vödör peremén.
Vezessen bennünket a Bibliai bölcsesség: „Egyedül Istennek dicsőség!”
Orosz Lőrinc, ny. plébános